A drogtémáról egy külön post, megint :)

Ez engem megtalál. Nem is kell keressem, de tényleg. Éppen utaztam fel Pestre, amikor találkoztam egy sráccal a drogrehabról, aki nemrég hagyta ott az intézményt. Pár mondatot beszéltünk, aztán visszaültem a fülkémbe. (Neeem, nem a cellámba :D) Aztán odajött, hogy nem akarok-e átülni hozzájuk. Így átcuccoltunk, és elmesélte, hogy jár most egy napközi intézménybe. Egy másik sráccal volt, aki szintén oda jár, de dolgozik is ott. Meghívtak, hogy nézzem meg őket hétfőn.

Nem akarom túldimenzionálni, de ez is olyan, mint egy jel, hogy jó lépés Pestre költözni, mert szépen lassan kialakul minden lehetőség, amire számítok.

Az intézmény ugyanúgy jó élmény volt nekem, mint a drogrehab. A srácok közvetlenek voltak. Itt vannak lányok is, ők is aranyosak voltak. A szakmai munka, mondjuk úgy, más, mint amit az intézményben láttam. De ez a terep nehezebb is valamivel. Ide viszonylag aktív használók is járnak. Mesélték, volt olyan, aki úgy esett be, hogy előtte lőtte be magát, még vérzett a karja. A beszélgetések mellett részt vettem a csoporton is, ami érdekes volt, kötetlenebb, mint a rehabos, de sajnos nem is került sor mindenkire. Aztán egy színház órán voltam, ami nagyon tetszett. Feloldódás és fantázia. Nem mindenkinek sikerül, de én (persze...) lelkesen ugrabugráltam. Arra az órára teljesen kizárult számomra a külvilág. Csak mi voltunk, heten, a rózsaszín és lila csíkos fal, mezítláb, és az élmények, a játékok.

Önkénteskedni is lenne lehetőség valószínűleg.